Világpremier helyszíne volt szeptember 1-jén a budapesti Szent Istvánbazilika, ahol Oláh Patrik Gergő lovári nyelvű Le Devleske („Az Istennek”) miséje ősbemutatójára került sor az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus felvezető programjai keretében. A huszonhárom éves komponistával, a Zeneakadémia mesterszakos hallgatójával a négytételes, negyedórás mű születéséről, klasszikus és kortárs szerzőkről és saját alkotói útjáról beszélgettünk.
– A miseszövegeket nemrég fordították le lovárira, a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus szervezői pedig beillesztették a programba a bemutatását, így a budapesti Szent István-bazilikában hangzott el a világon először lovári nyelvű liturgikus darab. E terv megvalósítására annak idején Lakatos György tanár urat kérték fel művészeti vezetőnek, akit régóta ismerek; a Bartók konziban négy és fél éven át a kamarazene-tanárom volt. Abban az évben, amikor megkapta ezt a feladatot, 2018-ban, több nemzetközi zeneszerző versenyt nyertem, így a tanár úr úgy gondolta, rám bízza a mise zenei tételeinek megírását.
– Pályafutását éppen mostanság kezdő komponistaként egyébként milyen stílusú, műfajú zenék foglalkoztatják alapvetően?
– Nagyon szeretem a Nyugaton most hódító progresszívebb zenéket. Legutóbbi– még be nem mutatott – vonósnégyesem is ezt a vonalat, egyebek mellett a mikrotonalitást követi. Nemrég jutottam el oda, hogy megértsem, mi miért van a kortárs klasszikus zenében. Most már nemcsak rengeteget hallgatok, hanem írok is ilyen típusú műveket. Korábban Ligeti György, a 60-es, 70-as évek zenéje foglalkoztatott leginkább, és onnan próbáltam továbblépni a 21. századi kísérletezések irányába.
– A progresszivitást, a kortárs hatásokat említette, ugyanakkor úgy tudom, a kedvenc zeneszerzője Csajkovszkij. Egy olyan „vadromantikus” komponista, aki minden műfajban zseniálisat alkotott, legyen szó operáról, balettről, versenyműről, szimfonikus költeményről, kamarazenéről vagy éppen liturgikus kórusművekről.
– Csajkovszkij immár tizenkét éve favorit nálam, mondhatom, hogy az örök kedvencem. Amikor hallgatom, mindig azt érzem, milyen tisztelettel fordul a közönséghez. Az összes műve ezt a tiszteletet árasztja. Továbbá rendkívüli energiákat szabadít fel, ami szerintem egyedülálló. Szeretném én is ezt az érzelmi, líra és drámai telítettséget megjeleníteni a zenéimmel. De az, hogy ő a kedvencem, nem azt jelenti, hogy belőle indulok ki, amikor 21. századi zenét szeretnék írni.
– És kiket említene a mai inspirálói közül?
– Mostanában egyre többet hallgatok Georg Friedrich Haas művei közül, és nagy hatással volt rám William Dougherty vonósnégyese is. De próbálok elszakadni mindentől és mindenkitől, hiszen egy zeneszerzőknek egész pályafutására vonatkozóan az a vágya, hogy elszakadjon a múlttól, és valami újat hozzon létre.
– Ezúttal viszont olyan feladatot kapott, ami némileg keretek közé szorította, hiszen a mise állandó részei szövegüket, üzenetüket tekintve kötöttek. A Le Devleske ráadásul kamarazenekart, énekkart és szólistákat mozgósító mű, ami, gondolom, egyfajta szerzői léptékváltásra is késztette.
– Valóban nagy kötöttséget jelentett a megírása; 2018-ban egy teljes nyáron át azon gondolkodtam, hogyan tudnám összehozni az egyházi hangvételt a roma zenével. Akkor ősszel, októberben kezdtem komponálni. Szerettem volna beletenni egy olyan plusz lehetőséget is, hogy az előadásához ne csak a klasszikus zenei körökből ismert énekeseket hívhassunk meg. A Le Devleske négytételes. Az első a Kyrie. Talán ez a legklasszikusabb felfogású tétel. Ahogy Bartók írta: többféleképpen fel lehet dolgozni a népdalokból ismert motívumokat. A Kyriében ezt tettem: lényegében a cigányzenéből vett picike motívumokból állítottam össze. Kaptam is már rá több olyan kritikát, hogy túl mozartos – amit persze dicséretnek vettem. A második tétel a Gloria. Ez egy gyorsabb rész, az európai cigányság zenéit mutatja be, főleg magyar és a balkáni változatait. A Sanctusa harmadik tétel, amelyet egy érdekes vonatkozással, az orosz cigányzenével kötöttem össze. A „Szent vagy” üzenetéhez nekem ez nagyon illett. Kíváncsi leszek, hogy a hallgatók mit gondolnak róla. Az utolsó – az előbbieknél lassabb, nagyobb volumenű tétel az Agnus Dei; ebben közreműködött a két énekes szólista: Szőke Nikoletta és Takács Nikolas. Remélem, sikerült igazi ka tar zisélményt adni. A cimbalom mindegyik tételben megjelenik, hol hangsúlyosabb szerepet kapva, hol pedig kíséretként, a háttérben maradva. Az Agnus Deiben az egyházi jelleget, a cigányzenét és a saját, egyéni hangot, ezt az egész mixet igyekeztem úgy vegyíteni, hogy illeszkedjen a szólisták által képviselt műfajhoz, stílushoz. Arra törekedtem, hogy a mise a szó legnemesebb értelmében populáris legyen.
– Hogyan állnak arányban az idézetek, a létező klasszikus cigányzenei motívumok az említett saját hanggal?
– Csak az első tételhez, a Kyriéhez vettem át motívumokat, a többi tétel, ahogyan a mű koncepcionális egésze is, saját szerzemény.
– Mennyire volt cél, hogy a hívők széles köre által énekelhető, mindenhol megszólaltatható mise szülessen? Vagy eleve profi előadói apparátushoz kötött koncertarabnak szánta?
– Az ősbemutatón elhangzott változata inkább a koncertdarabok közé sorolja. De még ősszel készül egy könnyebben énekelhető átirata orgonakísérettel, amelybe – ha úgy adódik – be tudnak kapcsolódni a lovári szertartásokon részt vevők is.
– A spirituális érintettség adott volt az Ön esetében, vagy elsősorban feladatként, szakmai kihívásként fogta fel a mise írására vonatkozó felkérést?
– Kétségtelen, hogy nagy feladatnak éreztem, de természetesen közel is állt hozzám. Már csak azért is, mert roma családban nevelkedtem, és jó adagot kaptam a hitből, illetve a roma mentalitásból. És persze az egyházi hatás is erős volt.
– Már eddig is több műfajban kipróbálta magát. De milyen témák, közelebbi, távolabbi alkotói célok foglalkoztatják mostanában?
– Szeretném, ha húsz év múlva azt mondhatnám: olyan zeneszerző vagyok, aki minden műfajban alkot.
– Mint Csajkovszkij?
– Mint Csajkovszkij. Mondjuk, nála értelemszerűen kimaradt a filmzene, ami engem nagyon érdekel. De a könnyűzene, a pop ugyanúgy vonz. Most éppen egy szimfonikus zenekari mű írását tervezem. Szülővárosom, Salgótarján várossá nyilvánításának századik évfordulójára, az ottani 2022-es újévi koncertre rendeltek tőlem egy húszperces zenekari darabot kórussal, szólistákkal. Elvállaltam, mert kedvelem a kihívásokat. Legalább egy operát szeretnék írni, mert az operát tartom a zeneszerzés csúcsának. De a legfőbb tervem az említett progresszív vonal összekötése a roma zenével. Talán ez lehet az a bizonyos új és eredeti hangvétel, a saját, teljesen egyéni utam.
Pallós Tamás
Fotó: Lambert Attila
Az eredeti cikk elérhető: https://ujember.hu/wp-content/uploads/2021/10/210919_mertek__.pdf
A cikk letölthető: 5defc96c-d50d-4fdf-9796-6902d90033fb
